Főoldal Kimondott igazságok Cabal: az Új Világrend csoportja, mely az irányítása alatt tart MINDENT – rég leuralták az emberiséget
Kimondott igazságokÖsszeesküvés
Cabal: az Új Világrend csoportja, mely az irányítása alatt tart MINDENT – rég leuralták az emberiséget
Jelenleg egy háború folyik pozitív és negatív erők, illetve más, földi eredetű csoportok között és az ilyen konfliktusok száma egyre növekvő gyakoriságot mutat.
Ennek pedig látható nyomai lesznek.
A kulcsjátékos ebben a történetben a Cabal – egy olyan csoport, amit sokan “Új Világrendnek” neveznek.
A legtöbb ember nem is tud arról, hogy a Cabal működését nagyon hatékonyan akadályozza egy különböző csoportokból álló szövetség itt a Földön illetve a titkos űrprogramokban, így a bolygónk feletti pénzügyi és politikai hatalmuk szisztematikusan megdöntésre kerül.
A Földi Szövetség csoportjai közé tartozik a USA védelmi és hírszerző közösségeinek egy jelentős százaléka, akik a jó ügy érdekében harcolnak.
Tevékenységeikbe beletartoznak olyan széleskörű számítógépes hackelések, amelyek már most is rengeteg rejtett igazságot hoztak felszínre.
Arról is hallhattunk, hogy hatalmas méretű adatmennyiséget fognak a jövőben nyilvánosságra hozni, amely a közvélemény számára egy teljes körű közzétételt eredményez majd…
Vagyis lehull a lepel a Cabal bűncselekményeiről és megtudjuk az igazságot a Titkos Űrprogramokról.
Ez egy olyan rendszer, ami megdönthetetlennek látszik, mivel évsázadok óta mesterkednek a megszilárdításán.
Az Európát, Amerikát leuraló szabadkőműves páholyok mind ehhez vannak “bekötve”.
A Cabalnak emellett van egyfajta hadviselési szerepe is, ugyanis állítólag más élőlények, fejlett civilizációk is éltek a Földön a távoli múltban.
A bolygót ezeknek a civilizációknak a leszármazottaitól kell megvédeni, ha elérkezik az idő.
A rendszer mindent le kíván uralni, ami még maradt az egyén szabadságából.
Be akarják szüntetni idővel a készpénz rendszerét, és egy egységes világvalutát vezetnek majd be.
Bőr alá ültethető mikrochipek korszakába lépünk hamarosan, ahol eleinte opcionális lesz a fenevad bélyegének “viselése”, később kötelező jelleggel megchippelik majd születésekor az embereket, még csecsemőkorban.
Ezek nem holmi disztópia képei a távoli jövőből.
A folyamatok már elindultak, Amerikában, Svédországban és Nagy-Britanniában már vannak olyan munkahelyek, ahol a dolgozókat bechippelték, bőr alá ültethető chipekkel.
Aki pedig nem viseli majd az ördögi Cabal által nyújtott bélyeget a testén, arra nyomorúság vár…
Ők fognak irányítani mindent azután.
Az emberiség által lebonyolított pénzforgalom és adatok, titkok felett fognak rendelkezni, ez pedig a valaha volt legnagyobb hatalom, amivel egy rendszer csak sáfárkodhat.