A CIA megrendelésére készült 1980-ban az UFO Arizonában című mozifilm?
Ki hinné, hogy ma már harminchárom éves az a film, amelyet az UFO kutató társadalom jelentős része egyértelműen Hollywood első, “valós információk kiszivárogtatására készített” földönkívüli témájú filmjeként tart számon és melynek bemutatásával az amerikai kormánynak egyetlen célja volt: tesztelni a közönséget.
Ha ma valaki megnézi a ‘Hangar 18’ című mozit és korábban egy picit is foglalkozott az UFO jelenségek kérdéskörével, vagy hallott már Roswellről, annak azonnal feltűnik, hogy rengeteg az egybeesés a film cselekménye és ismert valós események között, a történet további részét pedig pontosan így képzeljük. Ennek ellenére a gyanút, miszerint a cselekmény nem pusztán az emberi elme szüleménye, ez idáig nem igazán tudtuk konkrétumokkal alátámasztani.
Néhány napja azonban, egy Robbie Graham nevű brit irodalomtudós közzétette blogján a film kapcsán végzett kutatásának részeredményeit, amelyek olyan összefüggésekre derítenek fényt, miszerint a film elkészítését az ötlettől a kivitelezésig a CIA felügyelhette.
A történet egyébként azt mutatja be, hogy a Fehér Ház kabinetfőnöke, önös érdekeitől vezérelve, miként próbálja – bármi áron – megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljön a tény: a Légierő birtokába jutott egy lezuhant repülő csészealj, amelyet kiválasztott tudósok egy csoportja, a Texas-ban található szigorúan őrzött 18-as Hangárban tanulmányozgat…
Rendező: James L. Conway
Zenéjét szerezte: John Cacavas
Szereplők: Darren McGavin, Robert Vaughn, Gary Collins