HANG-JÁTÉK-SZÍN
Gácsérfej
George Ciprian színjátékának rádióváltozata
Fordította: Réz Pál
Zeneszerző: Szigeti István
Szereposztás:
Cirivis – Fodor Tamás, Macferlan – Helyey László, Balalau – Pathó
István, Bajuszos úr – Kállai Ferenc, Felügyelő – Sinkó László, Musat
– Márkus Ferenc, Efimita – Udvaros Dorottya, Aglaia – Máthé Erzsi,
Rosenzweig-Rózsaághy – Horesnyi László, Újságíró – Raksányi Gellért,
Tányéros ember és Rendőrbiztos – Horkai János
Közreműködik: Czakó Klára, D. Nagy Lajos, Kamondy Ágnes, Lakatos
Elizabet, Maszlay István, Pásztor Edina, Pogány György, Pregitzer
Fruzsina, Sebők Andrea, Somoskői Lajos, Tóth Máté, Várnagy Zoltán és
Vörös Róbert
Zenei munkatárs: Kutasy Ferenc
Dramaturg: Katona Imre József
Rádióra alkalmazta és rendezte: Hegyi Árpád Jutocsa
(1984)
Ciprian műve szorosan kötődik kora avantgardjának egyik legkiemelkedőbb figurájához, Urmuzhoz, a „román Jarry-hoz”, ugyanis Ciprian az ő hátrahagyott életművéből és az életét övező legendákból alkotta meg, gyúrta egységes alkotássá a Gácsérfejet.
A dráma abszurd, hihetetlen, meseszerű, ugyanakkor reális, logikus, hiteles. Mondandója utopisztikus, mégis úgy érezzük, hogy a dolgok – a maguk logikája szerint – csakis így, és nem máshogy történhetnek.