Niki Caro - Kőkemény Minnesota (North Country) 2005 MImi

A lepusztult röghegységben az egyetlen megélhetést a fémbányászat jelenti, mely azonban a külföldi olcsó fémek feloldott exporttilalma miatt halódásnak indul: a régi, képzett bányászokat a bánya tulajdonosa folyamatosan küldi el, helyükre pedig -lényegesen kevesebb bérért- nőket vesz fel. A szituáció komoly feszültséget okoz a kisvárosban, ami a bányán belül vaskosan szexista, hím-soviniszta atrocitásokban nyilvánul meg, melynek egyik elszenvedője Josey, a Charlize Theron által alakított, két gyermekét egyedül nevelni kényszerülő nő. Josey azonban egyszer csak megelégeli a folyamatos zaklatásokat, miután főnöke meg akarta erőszakolni, ügyvédet fogad, és beperli a bányát. A per azonban a bányából származó bevételekből élő közösség ellenállásán megbukni látszik… Nos, a hollywoodi dramaturgia itt is működik, Niki Caro azonban ízléssel és jó arányérzékkel mesél. Pontosan árnyalt, szürke és kék, szinte geometrikus képekkel teremti meg a környezet lélektelen, durva és csak tényleg beszűkült tudatállapottal elviselhető, embertelen voltát. A flashbackekre épülő elbeszélésmódban ugyan az égadta világon semmi különös nincs, viszont tökéletes módszer egy, önmagában azért mint történet, nem túl érdekes tárgyalótermi dráma érzékletessé tételére. Ebben remek színészek vannak segítéségre, teljesen megérdemelt Theron Oscar-jelölése, egész végig azon gondolkodtam, hogy ki ez a csaj, aki játssza Josey-t? Merthogy, olyan jó és annyira ismeretlen… Frances McDormand arcát persze, azonnal felismertem, remek és megrázó alakítást nyújt itt is. Ekkor még viszonylag ismeretlen színész a nem sokkal később, a Hurt Lockerral Oscart nyert Jeremy Renner, azonban már itt is kitűnően hozza a film végtelenül cinikus, gyáva, ám nyegle kulcsfiguráját. Mellékszerepekben Sissy Spacek, Woody Harrelson, Sean Bean, szintén remekelnek. Igen hiteles a film problémafelvetése, hiszen a nők, ún. “férfias” munkakörökben való elhelyezkedése valódi probléma ez bárhol a civilizált világban, hát még azon kívül. Az ilyen munkakörben dolgozni kényszerülő nők folyamatosan az őket minimum dehonesztáló, de legtöbbször nyíltan szexista megjegyzésekkel (jobb esetekben csak) bombázó férfiak céltáblájának közepén állnak, érdekeik, igazságuk érvényesítésére abban a férfiközpontú világban vajmi kevés az esélyük. Nem tipikusan amerikai probléma tehát az, amit e film kitűnően bemutat, érvényes ez ránk magyarokra is, van mit tanulnunk a sokszor ostobán lesajnált amerikától, hiszen Josey Aimesnek, Erin Brokovichnak igaza volt, ráadásul ők az igazukért a valóságban is megküzdöttek. És ha legalább ilyen szép, hollywoodi filmekben is, de legalább látható, hogy él az igazság. És a remény hal meg utoljára… (Asanisimasa: 8/10)