DAL-JÁTÉK-SZÍN -
Egy énekes több szerep:
Kónya Sándor
1923-ban született.
A Zeneakadémián dr. Székelyhidy Ferenc növendéke volt. Budapesti képzése a második világháború miatt megszakadt. Németországban hadifogságba került. Innen szabadulva egy vándortársulattal szórakozóhelyeken lépett fel.[1] A megszakítás után énektanulmányait Detmoldban, később Rómában és Milánóban folytatta.
1951-ben a bielefeldi Városi Színházban debütált Mascagni Parasztbecsületének Turiddujaként. 1954-ig maradt a társulat tagja, akkor egy évadra Darmstadtba, majd 1955-ben a nyugat-berlini Operaházhoz szerződött. Itt 1956. szeptember 23-án részt vett Hans Werner Henze Szarvaskirály c. operájának ősbemutatójában. Még ebben az évben bemutatkozott az Edinburghi fesztiválon.
A nagy áttörés 1958-ban Bayreuthban következett be. A Wagner-ünnepen Froh-t (A Rajna kincse), az ifjú tengerészt (Trisztán és Izolda) és leghíresebb szerepét, Lohengrint hatalmas sikerrel énekelte. 1971-ig volt visszajáró művész, Walthert (A nürnbergi mesterdalnokok) és Parsifalt is játszotta.
Az első bayreuthi év után elindult nemzetközi karrierje. 1959-ben Párizsban és a Caracalla termáiban rendezett fesztiválon, 1960-ban a milánói La Scalában és San Franciscoban, 1961-től tizenhárom éven át a Metropolitan Operában lépett fel. 1963-tól volt rendszeres szereplő a londoni Covent Gardenban. Dél-Amerikától Japánig járta a világot. Repertoárjára a német és olasz operaszerepek mellett sok operett is felkerült. Az 1960-as évek közepétől Budapestre is gyakran visszatért .
2002-ben hunyt el.