Ennek a filmnek az elkészítését a svéd egészségügyminisztérium támogatta, de félúton leállíttatta a forgatást, mert túl keménynek ítélte. A film így töredékként járta be a világ filmfesztiváljait. Ezen a korai féldokumentumfilmen már felismerhetők a későbbi játékfilm-rendező jellegzetes stílusjegyei. A töredék nyomokban utal egy lehetséges történetre, ami azonban a különálló jelenetekből még vázlatosan sem áll össze egésszé. Anderssont azonban, egyáltalán nem érdekli a szokásos eleje, közepe, vége felépítésű történet, ehelyett az egyes jelenetek kifejezőerejére épít. A gondosan megkomponált, statikus beállítások, a szereplők lassú, érzelem nélküli, egészen minimálisra fogott mozgásai Jean Marie Straub és az ő példáját követő korai Fassbinder-filmek nyomdokain haladnak. A tömeg szigorú, sakktáblaszerű elrendezése, az uniformizált egyén nagy számú reprodukciója. A Valami történt egy másik vonása, az emberi test központi szerepe a statikus, minimális akcióra korlátozódó képek előtérbe helyezik az ember testi mivoltát és az éveknek a testekre vésett nyomai állandó feszültséget visznek a hideg fényű, steril kompozíciókba. Az öregek szerepeltetése rájuk nem jellemző cselekedetekben dramaturgiai hozammal is jár: a meglepetés erejével hat és kiemeli az esemény abszurd vonásait. Az éltes orvosprofesszor vicces színjátéka arról, hogyan került az AIDS-vírus a majomból az emberbe vagy a hatvanas éveiben járó tanárnő narancssárga műpéniszekkel szemléltetett felvilágosító órája az óvszer használatáról, humorát éppen a cselekedet és annak alanya közti váratlan ellentétéből nyeri. Andersson a mérnöki pontossággal és hidegséggel felépített abszurd jeleneteinek önállósításával széttöri a részleteken átgázoló történetet és a sztori kínálta élvezet ellenében visszahelyezi jogaiba a szemlélődés örömét.