Az olimpiai túszdráma, olimpiai tragédia vagy müncheni mészárlás elnevezés a palesztin terroristák által, izraeli sportolók ellen, 1972. szeptember 5-én Münchenben, az 1972-es nyári olimpiai játékok alatt elkövetett merényletet jelenti. Ekkor a Fekete szeptember elnevezésű palesztin terrorszervezet az izraeli csapat 11 sportolóját ejtette túszul. Két sportoló rögtön a túszejtés során halálosan megsebesült, de a német hatóságok kudarcba fulladt kiszabadítási akciója során a többi túsz is életét vesztette, valamint meghalt öt terrorista és egy német rendőr is. Később a két túlélő (de el nem ítélt) palesztin túszejtőt, valamint az akció feltételezett kitervelőjét, az izraeliek titkos akciója során kivégezték.
1972. szeptember 5-én hajnali 4 óra 10 perckor a Fekete szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén, a 25A kapu közelében, és behatoltak a izraeli olimpiacsapat Connollystraße 31 alatti szállására. A gépfegyverekkel felszerelkezett túszejtőknek nem került nagy fáradságába az izraeli sportolókat ártalmatlanná tenni, hiszen a sportolók az ajtókat nem is zárták be. A biztonsági intézkedések is sokkal lazábbak voltak, mint az 1936-os berlini olimpia idején, ezzel kívánták a németek jelezni, hogy ez már egy másik Németország.....
A terroristák tizenegy túszt ejtettek, név szerint: David Mark Berger, Ze'ev Friedman, Joseph Gottfreund, Eliezer Halfin, Joseph Romano, André Spitzer, Amitsur Schapira, Kahat Schor, Mark Slavin, Jaakov Springer és Moshe Weinberg. Weinberg és Romano rögtön az akció elején szerzett sebesülésükbe mindketten a helyszínen bele is haltak.