Antal Nimród első nagyjátékfilmje, a Kontroll merülés egy alvilágba és egy hasadt elmébe. Erre a járatra ma is érdemes felszállni.Mindannyian ismerünk olyanokat, akik szerint minden magyar film pocsék, a magyarok egyszerűen képtelenek normális filmet készíteni, ha egy film magyar, akkor csak rossz lehet. Ha viszont bátortalanul közbeszólunk és megpróbálunk ellenpéldákat sorolni, az egyik közös nevező épp a Kontroll lehet. Persze már ennek is 20 éve, hogy elkészült, de Antal Nimród kisebbfajta csodát teremtett általa: műfaji film, ami mondani is akar valamit, nem ciki és rólunk szól. Igaz, a korabeli kritikák nem voltak elragadtatottak, azóta viszont a rendező vágya teljesült: a Kontroll kultfilm lett. Bár kivételek természetesen vannak, a 90-es évek nem tartoznak a magyar film legfényesebb évtizedei közé. Fillérekből készülő, szedett-vedett szerzői filmek – a műfaji palettán pedig szinte csak vígjátékok. Valójában a magyar filmet évtizedek óta a „művészfilmek” dominálták, számos filmműfajnak hagyományai sem igazán voltak (és nincsenek a mai napig). A Kontrollnak is van szerzői indíttatása, hiszen a forgatókönyvet is Antal jegyzi, a történet önreflexív olvasata (egy kívülről érkezett fiatalember alámerül egy ismeretlen, veszélyes világba, ami nem ereszti őt) pedig tálcán kínálja magát. Ugyanakkor a Los Angelesben született és felnőtt, majd a Színművészeti Főiskolán diplomázott Antal ismeretlen műfajok meghonosításával is kísérletezett. A Kontrollnak lehet egy vígjátéki értelmezése is, ám idővel az arcunkra fagy a mosoly: a filmben egyesül a magyar filmtől meglehetősen idegen akciófilm és a pszichothriller, miközben a gazdagabb hagyományokkal rendelkező társadalmi szatíra tölti ki a hézagokat. Egy kiábrándító, elborzasztó világot látunk, de jelen van benne a humor és a vaqányság is, nem utolsósorban a Neo zenéjén keresztül – a sötétség ritkán ennyire hívogató. A Kontroll Aba Botond BKV-vezérigazgató legendás üzenetével kezdődik, amelyben leszögezi, hogy a filmnek semmi köze nincs a valósághoz (és a BKV-hoz). Hát persze. Antal filmje egyfelől nagyon valós tapasztalatra épít, az EU-csatlakozás előtti Magyarország szürkeségére, a felújítás előtti metrószerelvények és állomások kilátástalanságára: minden kopott, elhasznált, visszataszító. Mindenki depressziós, céltalan, csóró és junkie. Másfelől a valós elemekből konstruált tér elemelt is, majdnem olyan disztópikus rémvilág, mint a Szárnyas fejvadász örökké sötét, neonfényes, gyanús alakokkal benépesített nagyvárosa. A Kontroll egyhelyszínes film, kifejezett klasztrofób térrel – ezért is lehet megváltás a befejezés, még ha kicsit túl direkt is. Van a fény az alagút végén, és nem a mozdony lámpájáé az. A Kontroll metrójából minden hiányzik, ami kellemes és emberi: nincsenek feliratok, reklámok (amelyek ha tetszik, ha nem, az élet jelei), cserébe a peronok tele vannak szórva szeméttel, kizárólag agresszív, lecsúszott alakok, például drogosok és prostituáltak közlekednek benne, mindennaposak a halálesetek, egyre több az erőszak és a vér. A hatás jelentős részben a világításnak is köszönhető: szinte kizárólag hideg fényeket látunk. A meleg fények ritka vendégek, főleg a metróvezető Béla bácsihoz (Kovács Lajos) kötődnek, aki – a többi itt tengődő alakkal ellentétben – valóban otthont teremtett az otthontalanságban. A vezetőfülkéjét csillogó függöny szegélyezi, békésen falatozgat az üres kocsiban. Néha Bulcsút (Csányi Sándor) is a fénykörébe vonja, ám a fiatalember osztályrésze inkább a rideg peronok világa.A kultfilmek receptjét nehéz megfejteni, hiszen ha meg lehetne, mindenki ebből dolgozna. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy kell hozzájuk egy sűrű atmoszférájú, hívogató világ, amely kicsit különbözik a miénktől, mégis nagyon valószerű; izgalmas felfejteni a szabályrendszerét, egészében mégsem kiismerhető. A Kontroll alvilága egész magánmitológiát kap – de inkább csak sejteti a rétegeket, amitől még vonzóbb lesz. Klasszikus megoldásként egy újonc (Nagy Zsolt) szemén keresztül ismerhetünk meg olyan sarokpontokat, mint az ellenőrbrigádok közti vetélkedés, az elkaphatatlan bliccelő, Gyalogkakukk vagy az életveszélyes versengés, a sínfutás.A Kontroll hollywoodias nyitánya (a részeg Eszenyi Enikővel) azonnal beránt, majd hangnemében meglepő irányokba tolódik el, de végig magabiztosan vezeti a nézőjét – a ritmusát egyebek mellett a jegyellenőrzéses montázsok adják, annak minden cringe humorával. Ebben a közlekedési vállalatban minden ellenőr menthetetlen, lúzer alak, akik egy maffiaként működő cégben maffiamódszerekkel dolgoznak, gyakran mégis őket verik meg. Hogy Bulcsú szedett-vedett csapatának kalandjait mennyire találjuk viccesnek, és mennyire inkább elborzasztónak vagy szánnivalónak, alkati kérdés, de Antal egyik eszköze a hangnemváltásokra éppen az ő ábrázolásuknak az eltolódásában rejlik: szintén jellegzetesen kultfilmes módon már az első jelenetük alapján kiismerhetjük, elrajzoltságukban is élő figuráknak látjuk őket, ám ahogyan közelebb kerülünk hozzájuk, sorsu