A Hold hangjában Fellini mélységes bölcsességgel, az emberi lelkek ismeretének biztonságával tekint körbe a világban. Műveltsége és integráló szelleme magasából tisztán kitetszik; mindenki megbolondult a földön, már csak a bolondok józanok. S ami ennél is rosszabb, Európa Kávéházának vendégei végképp elveszítették szilárd támaszukat; a jó ízlést, amelyben valamiképp még működött a tradíció megtartó ereje. Fellini persze így is szeret minket, elfajzásunk szánalmas jeleit megbocsátó melegséggel ábrázolja. És, bár reményeit nem vetítheti többé épp elsöprésre ítélt szeretett bohócai, papjai, kurvái és újságírói alkotta mitológiájába, a záró képsorok riasztó-idegen fekete asszonyainak fenékringásával utoljára is képes új hitet, új reményt ébreszteni. (Bojár Iván András - Filmvilág)