1944 december közepe. Budapest a körülzárás határán, mindennaposak a légiriadók és a razziák, éjszakánként elsötétítés van, a városban tombol a nyilasterror. Az egyik kiskocsmában a nehéz idők ellenére is esténként összegyűlik egy kisemberekből álló asztaltársaság. A szeszélyes, különc és cinikus Gyurica, aki órás, Király, a kultúrsznob könyvügynök és Kovács, a tisztes, mélyen vallásos asztalos keresik fel minden este Béla kolléga kocsmáját. Egyik este Király elmondja, hogy a vacsorára való, szinte beszerezhetetlen húst egy Hieronymus Bosch albummal fizette ki. Az esti beszélgetés folyamán többször villannak fel részletek az alkotó lázálomszerű képeiből. Aznap este egy frontról sántán és betegen hazatért művészi fényképész, bizonyos Keszei Károly téved közéjük, akit meginvitálnak asztalukhoz, bekapcsolódik a beszélgetésükbe. A kihalt, csöndes, sötét utcáról egy nyilas razziázás zajai, menekülők léptei, majd lövések hallatszanak be, később egy a szomszéd házat kereső járőr be is tér egy (illegális) pálinkára, egyikük a szadista verőlegény, Macák. Távozásuk után a beszélgetés komolyabb irányt vesz. A fotográfus kivételével mind igen súlyos szavakkal illetik az embereket húsdarálóba hajtó kormányt, a gyilkos nyilasokat, a néhány örült hatalma alá került világot, ahol a történelem során először emberekből főznek szappant, míg az ártatlan kisemberek csak megpróbálják túlélni a poklot.
A beszélgetés ezen pontján Gyurica egy különös kérdést intéz az egybegyűltekhez. Ha újra megszülethetnének, kinek a sorsát vállalnák magukra: a kegyetlenkedő rabszolgatartóét (Tomóceusz Katatiki), akinek a legcsekélyebb lelkifurdalása nincs, amikor rabszolgáit bántalmazza, sőt, úgy érzi, korának erkölcsei szerint megfelelően viselkedik, vagy a rabszolgáét (Gyugyu), akit gazdája megnyomorít és megszégyenít, ám aki mindezeket tűri, mert szenvedésének viselésével bizonyos erkölcsi fölényt érez magában gonosz urával szemben, önmagát tiszta és ártatlan áldozatnak érezve.
A vita elindul, hosszas töprengés után is csak a fényképész tudja egyértelműen Gyugyu szerepét felvállalni, ám a társaság nem hisz őszinteségében. Azt is elmondja, szerinte ha valaki egy magasabb erkölcsi szintre jutott, kötelessége felemelnie a többieket saját szintjére, akár azok akarata ellenére is. Gyurica úr csak egy félvállról vett „aha” válaszra méltatja, de a többiek is úgy vélik, tán jobb lenne, ha senki nem kényszerítené a saját nézeteit másokra....
Rendező Fábri Zoltán
Alapmű Sánta Ferenc Az ötödik pecsét
Műfaj dráma, háborús
Forgatókönyvíró Fábri Zoltán
Dramaturg Karall Luca
Főszerepben
Őze Lajos
Latinovits Zoltán
Márkus László
Bencze Ferenc
Horváth Sándor
Zene Vukán György
Operatőr Illés György
Vágó Szécsényi Ferencné
Jelmeztervező Kemenes Fanni